Pieve di Cadore
Pieve di Cadore két folyó találkozásánál fekszik. Az Ampezzói-Dolomitokban eredő Boite itt torkollik bele a Karni-Alpokban eredő Piave folyóba. A város mellett völgyzárógát épült, itt fekszik a mesterségesen felduzzasztott Cadore-tó (Lago di Centro Cadore). Ebbe torkollik az Oten-patak (torrente Oten) is, Calalzo di Cadore mellett.
A város körül több hegycsoport találkozik. A Piave nyugati (venetói) partján a várost észak felől a Marmarole hegycsoport, nyugat felől a hatalmas Antelao előhegyei veszik körül. Délen, a Boite völgyének jobb partján a Bosconero hegycsoport emelkedik. Ezek mind a klasszikus, földrajzi értelemben vett Dolomitokhoz tartoznak. A Piave keleti, friuli partján a Friuli-Dolomitok hegyei húzódnak, ezek is kőzettanilag hasonló fődolomit-kőzetből állnak.
Közigazgatásilag Pieve városhoz tartoznak a környező részközségek: Nebbiù, Pozzale, Sottocastello és Tai di Cadore. A város területével szomszédos községek: Calalzo di Cadore, Domegge di Cadore, Perarolo di Cadore, Valle di Cadore és Vodo di Cadore (valamennyi Belluno megyéhez tartozik), továbbá délkeleten, a Piave bal partján Cimolais község (Pordenone megye, Friuli-Venezia Giulia régió).
Térkép - Pieve di Cadore
Térkép
Ország - Olaszország
Olaszország zászlaja |
Az olaszok saját országukat e neveken említik: lo Stivale (a Csizma), il Belpaese (a Szépország) vagy la Penisola (a Félsziget).
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
EUR | Euró (Euro) | € | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
FR | Francia nyelv (French language) |
CA | Katalán nyelv (Catalan language) |
CO | Korzikai nyelv (Corsican language) |
DE | Német nyelv (German language) |
IT | Olasz nyelv (Italian language) |
SL | Szlovén nyelv (Slovene language) |
SC | Szárd nyelv (Sardinian language) |